Klasszikus sajtos rúd

A mindig sikert arató borkorcsolya alaprecept

Sajtos rúd recept

Ez a bevált sajtos rúd recept Anyától származik: nagyon szeretjük, mert ugyanolyan finom, ropogós marad napokkal később is, mint amilyen frissen, ezért akár napokkal a tervezett kínálási időpont előtt már mesüthetjük. Az állaga a sok vajnak köszönhetően hiperomlós, az ecettől pedig picit leveles is. 

Sajtos rúd recept

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt,
  • 50 dkg vaj,
  • 1 csapott evőkanál só,
  • picit kevesebb, mint egy nagy doboz tejföl (kb. 2-3 ek. maradt a dobozban),
  • 1 ek. ecet,
  • 1 tojás,
  • kb. 20-25 dkg reszelt sajt (vegyesen trappista és füstölt).

A sajtos rúd elkészítése:

  1. A tésztát már előző este begyúrjuk: a hideg vajat alaposan elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a sót és a tejfölt. Ez utóbbit érdemes fokozatosan adagolni, nehogy túl sok legyen. Nekem pl. maradt egy kicsi a tejfölös doboz alján, amit már sokalltam volna hozzáadni.
  2. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, meghintjük liszttel és betesszük a hűtőbe.
  3. Másnap 2 részre osztva a tésztát kinyújtjuk az egyiket egy lisztezett nyújtódeszkán kisujjnyi vastagságúra. Megkenjük a tojással egy ecset segítségével és megszórjuk reszelt sajttal. Sajtos rúd vágó eszköz hiányában pizzavágóval szeleteltem hosszú vékony (több-kevesebb sikerrel) csíkokra, majd kereszteztem ezeket is kb. 7-8 cm hosszú rudacskákra. Ugyanezt megcsináljuk a másik tésztával is.
  4. Szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük át a sajtos rudakat, amiket nyugodtan tehetünk egészen közel egymáshoz, mert felfele és nem oldalra nőnek meg. Forró sütőbe rakjuk és magas hőfokozatan (180-200 fokon) sütjük kb. 15-20 percig, amíg a sajt meg nem pirul a tetején.

Tipp: ha teszünk egy evőkanál ecetet a tésztához, akkor magasabb, rétegesebb, levelesebb lesz az állaga. Sajt helyett szezámmaggal, nagy darabos sóval is szuperjó. A sok vajtól ne ijedj meg, ettől lesz nagyon omlós a tésztája.

Klasszikus sajtos rúd képek

Ha tetszett a fenti Sajtos rúd recept, akkor nézd meg ezeket a hasonló sós nasi recepteket is: Sonkakrémes kifli recept, Medvehagymás, túrós pogácsa recept, Sütőtökös, sajtos pogácsa recept.

További receptötletek a hozzávalókból: finomliszt, füstölt sajt, tojás, trappista sajt, vaj. Böngéssz a kapcsolódó receptkategóriákban: borkorcsolya, előétel, magyar, péksütemény.

Megosztás

Oszd meg a receptet másokkal is!

Hozzászólások

A hozzászóláshoz és értékeléshez belépés szükséges.

1 értékelés alapján a recept átlagos pontszáma: 5

Sajtos rúd recept

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Dian Márti - az Ízzel-lélekkel gasztroblog szerzője

Hello! Márti vagyok, lelkes gasztroblogger 2010 óta. Örömforrás, hála, feltöltődés: ezt jelenti számomra a sütés-főzés. Próbáld ki Te is letesztelt és saját receptjeimet! :)

Receptkereső

Az Ízzel-lélekkel gasztroblogon megjelenő tartalmakra, írásokra, receptekre és fényképekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. A szerző engedélye nélkül történő másolásuk, felhasználásuk, valamint a szerzői jog bármilyen megsértése jogkövetkezményeket von maga után.

Ízzel-Lélekkel.hu gasztroblog © 2010-2023 Minden jog fenntartva | Adatkezelési tájékoztató