2013. január 31., csütörtök

Meggydzsemes Sacher torta expressz módra

Ez a Sacher torta nem valószínű, hogy az autentikus, eredeti osztrák Sacher receptje, azonban egyszerűen és gyorsan elkészíthető és ez is az osztrákoktól származik. A tortalap olyan hatalmasra sül meg, hogy bátran el lehet vágni és tölteni is kétszer. A változatosság kedvéért ezt most nem hagyományos módon sárgabarack lekvárral, hanem meggydzsemmel töltöttem és nem bántam meg: a meggy és az étcsokoládé igazi jóbarátok. A képen látható torta apropója nem akármi volt: Édesanyám 50. születésnapját ünnepeltük. A torta velünk együtt 200 km-t utazott az ünnepeltig és nem okozott csalódást az utaztatását illetően sem, jól bírta a zötykölődést. :)


2013. január 9., szerda

Rakott lilakáposzta bulgurral

Egyrészt zöldségre vágytam, de azt tudtam, hogy nem ártana hozzá valamilyen húsfajta, hiszen azért egész napra való energiát kell, hogy biztosítson a munkahelyi ebéd. Másrészt, ahogy ezt már korábban írtam is, nagy kedvenceim a rakott egytálételek, így jutottak el a gondolataim a boltban vásárolva a rakott lilakáposzta ötletéig. Amolyan örömfőzést „rendeztem” tegnap este. Ilyenkor teljesen kikapcsolok és elmerülök a főzés és az előkészítés örömeiben: csodálom a kettévágott lilakáposzta belsejét, a petrezselyem illatát, az olajban sercegő vöröshagyma hangját, ezek az apró élmények mind hozzátartoznak az örömmel, ízzel-lélekkel teli főzéshez. Mellesleg nagyon boldogan és büszkén főztem a vacsorát, miután végre megtudtam, hogy a hónapokon át írt gasztronómiai témájú szakdolgozatomat hogyan bírálták el…

2013. január 7., hétfő

Házi müzliszelet

Már nagyon régóta szerepel a recept-várólistámon a müzli elkészítése, és a legújabb GoodFood magazin receptje végül tettre késztetett: a müzli pikk-pakk elkészült és sokkal-sokkal finomabb lett a boltinál. Finom illatú mindenféle különös mű mellékíz nélkül. Az adagot érdemes duplázni, mert nagyon gyorsan fogy és dobozban eltartható 1-2 hétig. A hozzávalókkal bátran kísérletezhetünk: bármilyen magfélét (pl. napraforgómag, mandula, tökmag, kesudió), aszalt gyümölcsöt (pl. meggy, barack), étcsokoládé pasztillát használhatunk, fűszerezhetünk akár fahéjjal, kakaóporral, gyömbérrel, kávéval.

2013. január 6., vasárnap

Baconbe csavart aszalt szilva

Roppant egyszerű, gyors és mégis különleges ízvilágú vendégváró finomság a baconbatyus aszalt szilva. Akár meleg előételként, akár egy hidegtálon kínáljuk, biztosan nagy sikert aratunk vele.

Szponzoráció