Rukkola pesztós focaccia

Az olaszok méltán híres kenyérlepénye, a focaccia

Rukkola pesztós focaccia recept

Ismét olasz recept következik, ami egyrészt annak köszönhető, hogy nagy kedvencem az olasz konyha, másrészt elkezdtem olaszul tanulni, így még inkább motivált lettem az olasz nyelvű receptek fordításában. Bár az is igaz, hogy ez épp kivételt jelent, mivel az olaszok híres kenyérlepénye, a focaccia receptjéhez Vrábel Kriszta első szakácskönyvéhez nyúltam. Kriszta instrukciói, receptjei mindig beválnak, így az ő tészta receptjén szinte semmit sem változtatva vágtam bele a lepényke elkészítésébe. Számomra újdonság volt az instant élesztő használata, sokszor találkoztam már vele a receptekben és jó véleményeket hallottam róla, ugyanakkor mindig tartózkodtam a kipróbálásától. Most viszont szerettem volna letesztelni a focaccia sütést, mégpedig ruccola pestoval. Friss élesztőt nem találtam a hűtőben, csak egy "egyszer majd hasznos lehet" elven vásárolt zacskós porélesztő akadt a konyhaszekrényben, így szinte rá voltam utalva az instant élesztőre. Nem bántam meg, hiszen rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű alapanyag ez, a kenyérlepény tészta habkönnyű lett. A végeredmény magáért beszélt, így a két receptet örömmel adom tovább.

Rukkola pesztós focaccia recept

Hozzávalók egy nagy tepsi kenyérlepényhez:

  • 50 dkg liszt (Kriszta 40 dkg BL80-as és 10 dkg durumliszt keverékét javasolja),
  • 7 g instant élesztőpor,
  • 3 evőkanál olívaolaj,
  • 3-3,5 dl meleg (langyos) víz,
  • só,
  • 1 evőkanál méz

A rukkola pesztó hozzávalói:

  • 20 dkg friss rukkola,
  • 50 g fenyőmag,
  • néhány evőkanál olívaolaj,
  • reszelt parmezán sajt,
  • só, bors
  • paradicsom szeletek (a rukkolapesztós feltétet díszítve a lepényen - nem része a pesztónak)

A rukkola pesztót felváltó, klasszikus focaccia alternatíva a feltétnek:

  • 3-4 gerezd fokhagyma lereszelve és
  • elkeverve pár evőkanál olívaolajjal,
  • 2 ág friss rozmaringgal.

Elkészítés:

  1. A rukkola pesztót lusta módon egyszerűen és gyorsan elkészíthetjük: az aprítógépbe beledobáljuk a felsorolt hozzávalókat, jó alaposan összeturmixoljuk és már készen is vagyunk. Aprítógép nélkül a mozsár a legjobb megoldás a pestó elkészítésére.
  2. A kenyérlepényhez összekeverjük a száraz hozzávalókat, az olajat, majd apránként a langyos vizet. Csak annyi folyadékot adjunk hozzá, amennyit felvesz a tészta, a cél az, hogy jól összegyúrjuk és morzsamentesre álljon össze.
  3. Pihentetjük egy órát, kelesztjük lefedve, amíg kétszeresére nő a tészta.
  4. Kinyújtjuk, az ujjunkkal mélyedéseket nyomkodunk bele, megkenjük pestoval és rápakoljuk a paradicsomszeleteket vagy a fokhagymás olívaolajat használjuk feltétként (ahogy a klasszikus focaccianál).
  5. Előmelegített, forró sütőben sütjük 200-220 fokon 10-15 percig.

Rukkola pesztós focaccia képek

Ha tetszett a fenti Rukkola pesztós focaccia recept, akkor nézd meg ezeket a hasonló pizzaféle recepteket is: Paradicsom pesztós, zöldhagymás túrópizza recept, Mini cukkini pizza recept, Tortilla pizza calzone recept.

További receptötletek a hozzávalókból: fenyőmag, finomliszt, instant élesztő, parmezán sajt, rukkola. Böngéssz a kapcsolódó receptkategóriákban: főétel, kenyérféle, olasz, pizza, zöldséges.

Megosztás

Oszd meg a receptet másokkal is!

Hozzászólások

A hozzászóláshoz és értékeléshez belépés szükséges.

1 értékelés alapján a recept átlagos pontszáma: 5

Rukkola pesztós focaccia recept

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Pizza alaprecept
pizzaféle

Pizza alaprecept

Autentikus, olasz verzióban készült házi pizza

Cukkinipizza recept
pizzaféle

Cukkini pizza

Gluténmentes zöldséglepény pizzázáshoz hangolva

Töltött focaccia recept
pizzaféle

Töltött focaccia

Olasz nevén focaccia farcita

Pimasz olasz tészta recept
tészta

Pimasz olasz tészta

Egy kis konyhai pimaszkodással több idő jut pihenésre

Chicagoi fordított pizza recept
pizzaféle

Chicagoi fordított pizza

Más néven amerikai deep dish pizza

Nápolyi pizzaszendvics recept
pizzaféle

Nápolyi pizzaszendvics

Olaszul la pizza parigina napoletana

Paradicsom pesztós, zöldhagymás túrópizza recept
pizzaféle

Túrópizza

Gluténmentes "pizza" alternatíva

Pizza gombóc mártogatós sajtszósszal recept
street food

Pizza gombóc mártogatós sajtszósszal

Ellenállhatatlan, házi sörkorcsolya a meccsnézéshez

Dian Márti - az Ízzel-lélekkel gasztroblog szerzője

Hello! Márti vagyok, lelkes gasztroblogger 2010 óta. Örömforrás, hála, feltöltődés: ezt jelenti számomra a sütés-főzés. Próbáld ki Te is letesztelt és saját receptjeimet! :)

Receptkereső

Az Ízzel-lélekkel gasztroblogon megjelenő tartalmakra, írásokra, receptekre és fényképekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. A szerző engedélye nélkül történő másolásuk, felhasználásuk, valamint a szerzői jog bármilyen megsértése jogkövetkezményeket von maga után.

Ízzel-Lélekkel.hu gasztroblog © 2010-2023 Minden jog fenntartva | Adatkezelési tájékoztató