Toszkán házi tészta, ahogy Palmirától tanultam

Tészta gitár technikával, ahogy egy csodás olasz Mamma tanította

Toszkán házi tészta recept

Toszkánában picinek (magyarul písínek ejtjük :)), a weben néhol gitár tésztának (pasta chitarra) nevezik a csodás toszkán tartomány kukac alakú tésztáját. Szinte pont egy éve annak, hogy tavaly ilyenkor Toszkánában tölthettem 10 csodás napot, melynek egyik legnagyobb élménye az volt, amikor a vendéglátó Mamma, Palmira a saját konyhájában tanította meg a durumtészta elkészítését. Végül annyira belendültem a „tésztagitározásba”, hogy az aznap esti vacsorához az összes tésztafészket segítettem „megrakni” Palmirának. A fakeretre erősített huzalszálakat pont úgy kell elképzelni, mint egy gitárnak a húrjait: a kicsit vastagabbra kinyújtott tésztalapot egy nyújtófával erősen áttörjük a „gitár” húrjain, majd az eredmény pillanatokon belül egy fészeknyi (egy adagnyi) tészta lesz. Mondanom sem kell, hogy anélkül nem jöhettünk haza, hogy egy ilyen tésztakészítőt beszerezzek magamnak, szerencsére Pienza egy kis háztartási boltjában a raktárból előhúztak nekem egy utolsó példányt és bár sok helyet foglal, azóta is ez az egyik kedvenc kütyüm a konyhában. Ahogy nézem, a netről is könnyű beszerezni.

Toszkán házi tészta recept

Hozzávalók 4 főre:

  • 275 g 0-s liszt
  • 125 g durumliszt
  • 2 dl víz

Tészta készítés:

  1. A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, legalább fél órát hagyjuk pihenni.
  2. Lisztezett deszkán kinyújtunk ebből az adagból négy lapocskát. Fontos, hogy nem kell túl vékonyra nyújtani és a méretét a gitárhoz igazítsuk, ahol ráadásul a sodrófától picit továbbnyúlik a tészta.
  3. A lapot rátesszük a húrokra és egy nyújtófával többször átgurulunk rajta, amíg le nem potyog az összes metélt.
  4. Kevés durumliszttel átkeverjük, hogy ne ragadjon össze, és félretesszük, amíg elkészítjük a többi adagot.
  5. Sós, felforrt vízben addig főzzük, amíg fel nem úsznak a víz tetejére a csodás kis „kukac” tészták. (Kb. 2-3 perc.) Forgassuk össze a meleg tésztaszósszal és tálaljuk azonnal, meghintve egy kis parmezánnal.

Tippek:

  • Ugyanezt próbáltam már nagyobb durumliszt aránnyal, sőt úgyis, hogy az egész durumlisztből van és mindegyik verzió nagyon jól működött.
  • A gitárkeretnek mindkét oldala alkalmas tésztakészítésre: az egyik vékonyabb, kb. spagetti szélességű, míg a másik vastag tésztával „pici”, vékonnyal linguine jellegű tésztát lehet készíteni.

Toszkán házi tészta, ahogy Palmirától tanultam képek

Ha tetszett a fenti Toszkán házi tészta recept, akkor nézd meg ezeket a hasonló tészta recepteket is: Sült paradicsomos, krémsajtos spagetti recept, Tojásos nokedli fejes salátával recept, Medvehagyma pesztós, házi fettuccine recept.

További receptötletek a hozzávalókból: durumliszt. Böngéssz a kapcsolódó receptkategóriákban: főétel, olasz, tészta.

Megosztás

Oszd meg a receptet másokkal is!

Hozzászólások

A hozzászóláshoz és értékeléshez belépés szükséges.

2 értékelés alapján a recept átlagos pontszáma: 5

Toszkán házi tészta recept

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Dian Márti - az Ízzel-lélekkel gasztroblog szerzője

Hello! Márti vagyok, lelkes gasztroblogger 2010 óta. Örömforrás, hála, feltöltődés: ezt jelenti számomra a sütés-főzés. Próbáld ki Te is letesztelt és saját receptjeimet! :)

Receptkereső

Az Ízzel-lélekkel gasztroblogon megjelenő tartalmakra, írásokra, receptekre és fényképekre a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. A szerző engedélye nélkül történő másolásuk, felhasználásuk, valamint a szerzői jog bármilyen megsértése jogkövetkezményeket von maga után.

Ízzel-Lélekkel.hu gasztroblog © 2010-2023 Minden jog fenntartva | Adatkezelési tájékoztató