2010. augusztus 29., vasárnap

Blini, a mókás nevű palacsinta

Bevallom ezelőtt még sosem hallottam, ettem, vagy sütöttem blinit, valahogy teljesen kimaradt az életemből. Egészen mostanáig, amikor is egy receptújság palacsinta gyűjteményében ráleltem erre az orosz, mókás nevű palacsinta receptre. Viszonylag olcsó, pillanatok alatt megsül és sokféleképpen fogyasztható ez a számomra újdonságnak számító, könnyű finomság. Kaviárral, füstölt lazaccal fogyasztják az oroszok a blinit és ennek elengedhetetlen kelléke a tejfölös öntet.
Blini

A blini hozzávalói 13 darabkához:
  • 2 dkg élesztő,
  • 1 dl víz,
  • pici cukor,
  • 1 kis doboz kefir,
  • 3 tojás (szétválasztva),
  • 20 dkg liszt,
  • kevés só,
  • olaj a sütéshez.
A meglangyosított cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt és hozzáadjuk a kefirt, tojássárgáját, lisztet, sót. Alaposan összekeverjük (dagasztósan), és végül a pici sóval kemény habbá vert fehérjéket öntjük bele és óvatos mozdulatokkal ezt is belekeverjük. Lefedve pihentetjük legalább negyedórát (én kb. 1-1,5 óráig hagytam pihenni) és merőkanállal kevés forró olajba szaggatjuk a tésztát. 1-2 pillanat alatt elkezd pirulni az alja, ekkor egy határozott és gyors mozdulattal megfordítjuk, még 1-2 másodperc és jöhet is a következő. Tálaláshoz fokhagymás tejfölt készítettem és evvel kentük meg a blinik tetejét, amire még egy szelet sonkát is rádobtam, de természetesen bárki bármivel fogyaszthatja, ami csak jól esik! ? Ízre nekem olyasmi mint a lángos és a palacsinta egyvelege, ezért akár még édes feltétekkel is ehetjük, vagy sajttal, mint a lángost. Jó étvágyat kívánok a blinikhez!
Receptajánló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szponzoráció